2013. július 24., szerda

Török vöröslencse leves

100 g vöröslencse
1 db (60 g) vöröshagyma
60 g sárgarépa
2 gerezd (5g) fokhagyma
6-7 levél menta
1 db cukormentes húsleveskocka
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál (10 g) paradicsomsűrítmény
8 dl forró víz
só és bors ízlés szerint

Pitához:
80 g teljes kiőrlésű liszt
fél dl forró víz
csipet só
csipet őrölt kömény

Öntet:
50 g teavaj
1 evőkanál (7 g) édesnemes paprika
2-3  csipet (5 g) cayenne bors

  
1. Elsőként tegyük fel főni a vöröslencsét, majd olívaolajon az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát megfuttatjuk (1-2 perc) és utána hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt, melyet jól összekeverünk.

2. Az apró kockákra vágott sárgarépát és a burgonyát is hozzákeverjük, sózzuk, borsozzuk és az egészet további 5-6 percig pirítsuk.

3. Az elsőre félpuhára főzött vöröslencsével összekeverjük és felöntjük forró vízzel  majd adunk hozzá egy húsleveskockát. Az egészet fedő alatt, közepes lángon kb. 25-30 percig főzzük míg a zöldségek megpuhulnak, a végén az apróra vágott friss mentával ízesítsük, végül az egészet jól leturmixoljuk. Abban az esetben, ha túl sűrűnek érezzük, tegyünk hozzá egy kis vizet még.

4. Az öntethez a vajat habosra felmelegítjük és hozzáadunk 1 teáskanál édes nemes paprikát és 1-2 csipetnyi cayenne borsot és az egészet homogénre kikeverjük kis lángon, ez körülbelül 2-3 percet vesz igénybe.

5. Fogyasztása előtt a leves tetejét locsoljuk meg az öntettel, és egy kis citrom levével, majd lepénnyel illetve citromgerezddel tálaljuk.


Elkészítési idő: 45 perc
Kalóriatartalom: 688 kcal; 344 kcal/ adag
CH tartalom: 103,41 g; 51,5 g/adag
2 fő részére

A szükséges alapanyagokat egy részét itt tudod jó áron beszerezni!
KATT:

By Salubrity


Név
Mennyiség
Kalória
CH
vöröslencse
100 g
104
17,3
vöröshagyma
60 g
24
5,58
sárgarépa
60 g
21
4,92
fokhagyma
5 g
7,45
1,6
menta
10 g
7
1,48
húsleveskocka
30 g
59,4
7,2
olívaolaj
17 g
150,2
0
paradicsomsűrítmény
10 g
11
2
teljes kiőrlésű liszt
80 g
271,2
58,4
édesnemes paprika
7 g
16,94
2,1
cayenne bors
5 g
15,9
2,83