2012. november 8., csütörtök

Tandoori csirke, mentás joghurtos mártogatóssal




Hozzávalók:

2db (550g) csirkemell

Pác:
250 g natúr joghurt
2 teáskanál (30g) paradicsompüré
2 evőkanál (15g) citromlé
2 gerezd (8g) fokhagyma
fél teáskanál őrölt kurkuma
fél teáskanál őrölt koriander
fél teáskanál őrölt kömény
fél teáskanál őrölt gyömbér
fél teáskanál chili por
2-3 csipet só

Mentás szósz:
150 g joghurt
30g reszelt uborka
7db mentalevél
1 teáskanál (2g) citromlé
1 csipet őrölt kömény
2-3 csipet só
2 csipet őrölt feketebors






Első lépésként készítsük el a páclevet. A citromlevet, a gyömbért, chili port, kurkumát, koriandert, köményt, a sót, a zúzott fokhagymát, a paradicsompürét és a joghurtot öntsük egy keverőtálba és jól keverjük össze. A csirkemellet vágjuk 2 cm vastag szeletekre és tegyük bele a páclébe, majd jól forgassuk össze. Ezután 3-4 órára tegyük be a hűtőbe és hagyjuk állni az egészet. A pácolás után a húsok mindkét oldalát zsiradék nélkül egy serpenyőben süssük meg közepes lángon. Nem baj ha a páclé kissé ráég a húsra. A húsok kívül ropogósak lesznek belül viszont szaftos marad a hús. A sütési idő kb.10-15 perc.

A mártogatóshoz a kígyóuborkát reszeljük le apróra és keverjük hozzá a joghurthoz. Fűszerezzük sóval, borssal és egy kevés őrölt köménnyel. Adjuk hozzá az apróra vágott friss mentát. Végül tegyük be a hűtőbe az egészet fél órára.

Elkészítési idő: 35 perc+ 3-4 óra pácolási idő
Kalóriatartalom: 887,32 kcal 443,6 kcal/adag
CH tartalom: 39,59 19,79/adag
2 adag

by Salubrity

2db (550g) csirkemell (616 kcal; 0 CH)
250 g natúr joghurt (140 kcal; 19,2 CH)
2 teáskanál (30g) paradicsompüré (11,4 kcal; 2,7 CH)
2 evőkanál (15g) citromlé (3,7 kcal; 0,3 CH)
2 gerezd (8g) fokhagyma (11,92 kcal; 2,6 CH)
fél teáskanál (0,5g) őrölt kurkuma (3,5 kcal; 0,6 CH)
fél teáskanál (0,5g) őrölt koriander (2,9 kcal; 0,5 CH)
fél teáskanál (0,5g) őrölt kömény (3,3 kcal; 0,5 CH)
fél teáskanál (0,5g) őrölt gyömbér (3,3 kcal; 0,7 CH)
fél teáskanál (0,5g) chili por (2,8 kcal; 0,4 CH)
150 g joghurt (84 kcal; 11,5 CH)
30g reszelt uborka (3,6 kcal; 0,51 CH)
7db (1g) mentalevél (0,4 kcal; 0,08 CH)
1 teáskanál (2g) citromlé (0,5 kcal; 0CH)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése