2012. november 3., szombat

Mentás padlizsánpástétom



Hozzávalók:

10 szelet (380g) kenyér
1 db (400g) padlizsán
2 db (115g) vöröshagyma
50 g teavaj
30 g natúr joghurt
1 gerezd (4g) fokhagyma
10 db (1g) mentalevél
2 evőkanál (7g) olívaolaj
1 csipet őrölt kömény
1 csipet chilipor
1 csipet bors
2-3 csipet só

A padlizsánt tegyük be a sütőbe, zsiradék nélkül süssük 170 °C-on, 30-35 percig. Miután kivettük, öntsük le hideg vízzel, és fedjük le egy konyharuhával, hagyjuk állni kb. 10 percig, így könnyen el tudjuk távolítani a bőrét. A vöröshagymát vágjuk apró kockákra a fokhagymával együtt, és olíva olajon pirítsuk meg, adjuk hozzá a chiliport és az őrölt köményt. Végül tegyük bele egy keverőtálba a padlizsánnal együtt, és a szobahőmérsékletű teavajjal, joghurttal keverjük össze. Fűszerezzük sóval, borssal, és az apróra vágott mentát is adjuk hozzá. Legvégül turmixoljuk le. Miután végeztünk tegyük a hűtőbe fél órára.
Teljes kiőrlésű pirított kenyérrel tálaljuk. Fekete olívabogyóval és friss mentalevéllel díszíthetjük.  
A padlizsánkrém gluténmentes, így megfelelő kenyérrel gluténérzékenyek is fogyaszthatják. Húsmentes, alacsony kalóriatartalmú. 

Elkészítési idő: 60 perc+ hűtési idő
Kalóriatartalom: 1421 kcal 355/adag (kenyér nélkül 585 kcal 146 kcal/adag)
CH tartalom: 164,15 41/adag (kenyér nélkül 37,25 CH 9,31/adag)
4 adag



10 szelet (380g) kenyér (836 kcal; 126,9 CH)
1 db (400g) padlizsán (96 kcal; 22,8 CH)
2 db (115g) vöröshagyma (46 kcal; 10,69 CH)
50 g teavaj (358 kcal; 0,05 CH)
30 g natúr joghurt (16,8 kcal; 2,31 CH)
1 gerezd (4g) fokhagyma (5,96 kcal; 1,32 CH)
10 db (1g) mentalevél (0,44 kcal; 0,08 CH)
2 evőkanál (7g) olívaolaj (61,88 kcal; 0 CH)
1 csipet őrölt kömény
1 csipet chilipor
1 csipet bors
2-3 csipet só


By Salubrity

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése