2012. augusztus 14., kedd

Csirke parmezán bundában



Hozzávalók:
560 g csirkemell
150 g vöröshagyma
125 g paradicsom
5 g friss bazsalikom levél (5-6 levél)
60 g barnarizs
25 g teavaj
2 tojás
4 evőkanál (25 g) parmezán
2 evőkanál (10 g) kölesliszt (Natura)
őrölt feketebors

Salátához:
80 g kígyóuborka
55 g paradicsom
20 g újhagyma

Elkészítése:
A vöröshagymát és a paradicsomot apró kockákra vágjuk, teavajon a hagymát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot. Sóval, borssal és az összevágott bazsalikom levelekkel ízesítjük. Az előzetesen megfőzött rizst összekeverjük a hagymás résszel, ez lesz a hús tölteléke. A csirkemellekből közepes nagyságú szeleteket vágunk, vékonyra kiklopfoljuk, mindkét oldalát sózzuk és borsozzuk. A töltelékből helyezzünk a hús közepére egy kis mennyiséget és tegyük rá a másik csirkemell szeletet, végül a húsok szélét fogpiszkálóval rögzítsük, hogy a töltelék a sütés során ne folyjon ki.   
A panír elkészítéséhez a két tojást verjük fel, és adjuk hozzá a köleslisztet illetve a parmezán sajtot, majd keverjük ki homogénre. Ezután a húst forgassuk meg egy kevés lisztben végül a panírban és süssük meg olíva olajban. Miután elkészültünk kezdjük el készíteni a salátát, melynek alapanyagait vágjuk fel, és teavajon pirítsuk meg. 

Elkészítési idő: 50 perc
Kalóriatartalom: 1400 kcal 350 kcal/ adag
Költség: 2200 Ft 550 Ft/adag








by Salubirty

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése